A Sors Ajándéka 2. Egy másik univerzum

A Sors Ajándéka 2. Egy másik univerzum

Sziasztok!

Remélem tetszett az előző fejezet. Kérlek írjatok építő kritikákat :)
Itt a második fejezet:

2. Egy másik univerzum

Harry reggel kipihenten ébredt. A háború alatt már el is felejtette, hogy milyen jó volt ez az érzés. Lassan nyitotta ki a szemét, attól félve, hogy ezután nem tudja majd kirekeszteni az igazságot. Remus halála nagyon megrázta, és nem volt felkészülve az igazságra, miszerint régóta vesztes csatát vívnak.

De valami nem stimmelt. Nem a szokásos griffendéles ágyban találta magát. Mélyzöld baldachin vette körül ágyát, rajta ezüst kígyók tekergőztek. Ez nem lehet igaz! Mit keres a mardekáros hálóteremben? Meg kell keresnie azt az átkozott könyvet. Ha a sejtései igazak… akkor kell találnia valakit, akinek mindent elmondhat. Körülnézett az ágyában, a párnája alatt, a ládában, sőt még a fürdőben is. De a könyv nem volt sehol.

Harry magába roskadva ült a klubhelyiségben. Az, hogy nem volt meg a könyv, azt jelentette, hogy nem tudja igazolni magát. És akkor senki sem fog hinni neki. Észbe kapva, hogy lassan a többiek is felkelnek, felöltözött, és meglepve tapasztalta, hogy valóban mardekáros ebben a világban. Ruhái pár számmal nagyobbak voltak rá, de remélte, hogy ez nem látszik meg rajta.

Jelenleg fontosabb dolga is volt ennél, úgyhogy remélte, hogy ebben a dimenzióban rendesen tartja a cuccait. Imáját meghallgatták az istenek, mert csakugyan megtalálta az órarendjét. Nem volt boldog attól, amit rajta látott. A jóslástan és a mugliismeret kivételével minden tantárgyból jár a RAVASZ előkészítőre. Rémülten fedezte fel, hogy mennyi mindent kell még bepótolnia. Itt a tananyag jóval több volt, ráadásul számmisztika és rúnatan tudása egyenlő volt a nullával. Gondolataiból egy gyűlölt hang rázta fel.

- Nem jössz reggelizni, Tobias?

Harry dermedten állt. Ez tényleg Malfoy hangja volt? És tényleg Tobiasnak szólította? Úristen, itt sokkal több probléma van annál, hogy nem tudja az anyagot!

- Tobias?

- Megyek már. – Megfordult és szemben találta magát Malfoy megzavarodott tekintetével. Nem törődött vele, inkább elindult a Nagyterem felé. Nem sokkal később hallotta, hogy követik.

Emlékezett még, hogy hogyan juthat a legrövidebb úton a Nagyterembe, de nem tudta, hogy az e világi Harry mennyire ismeri ki magát a kastélyban. Neki a bujkálással eltelt egy év alatt sikerült kiismernie a kastély minden pontját. Tehát a jól bevált klasszikus úton közelítette meg a célját.

Azonban, ahogy a Nagyterembe ért, megfagyott a vér az ereiben. A Griffendél asztalánál ült Ron, Hermione, Ginny és Seamus, meg mindenki, aki meghalt. Aztán a tanári kart figyelte meg. Az ott látottaktól még jobban elsápadt. Ott ült James és Lily Potter, Sirius, Remus, Mrs. Malfoy, Piton és Dumbledore. Ekkor már feladta a hiábavaló küzdelmet a dolgok megértésével kapcsolatban. Kábultan hagyta, hogy leültessék a mardekár asztalához, gépiesen enni kezdett, majd pár falat után letette a villát a kezéből, és meredt a semmibe.

Alig jutott el a tudatáig Draco kétségbeesett kiáltása…

- Apa segíts!

… hogy mindenki őket nézi…

- Sokkot kapott.

… és hogy Draco apja Piton. Alig érezte, hogy egy hideg üvegcsét nyomnak a szájához, hogy engedelmesen megissza a főzetet, majd minden elsötétült körülötte.

Perselus balsejtelemmel ébredt fel. Tudta, hogy valami történni fog a mai napon, de arra nem gondolt, hogy ilyen hamar meg fogja tudni, hogy mi az. Mikor beléptek a fiai a Nagyterembe, már látta, hogy rossz előérzete nem volt alaptalan. Eleve a tény, hogy Harry nem úgy nézett ki, mint tegnap, elég gyanúra adott okot. Rossz gondolat kezdett megfogalmazódni az elméjében. Ebben akkor lett biztos, mikor a fia körbenézett a teremben és percről-percre egyre sápadtabb lett. Azt is látta, hogy Draco vezette az asztalhoz. Az ő fiai soha nem csináltak volna ilyet. Mindkettő túl büszke volt ahhoz, hogy vezessék egymást.

Most pedig itt ül a gyengélkedőn a fiával és tehetetlenül nézik, amint a másik fia – vagy az, aki kiadja magát a fiának – fekszik az ágyban. Nem sokkal később Draco megszólalt:

- Apa, Tobias meddig marad kiütve?

- Nos, erős érzelmi sokk érte, így lehet, hogy csak pár óra múlva ébred fel. Ez igazából attól függ, hogy mennyire gyorsan tud megbirkózni az új helyzetekkel.

- Szóval szerinted sem az, akinek kiadja magát? Reggel is teljesen megmerevedett, mikor hozzászóltam.

- És sokkal soványabb is, és beesettebb az arca. Viszont nem áll a százfűlé főzet hatása alatt, és nem alakították át a kinézetét bűbájokkal.

- Ezt honnan tudod?

- Varázslat, fiam.

Nem beszéltek tovább, mert Harry ébredezni kezdett. Sokáig tettette, hogy alszik. Ez jól ment neki a Dursleykkel eltöltött évek után. Miután kihallgatta a beszélgetést, rájött, hogy lebukott – azaz nem bukott le, de észrevették – ezért valóban felkelt.

Nem sokkal Harry ébredése után Piton karon ragadta, majd az igazgatói irodába rángatta az idegen fiút. Harry körülnézve az igazgatói irodában egy kicsit megnyugodott. Ez legalább ugyan olyan volt, mint emlékezett rá. Fawkes is ott ült a sarokban. Amint észrevette Harryt, elkezdett trillázni, és csak Harry hallotta a lágy hangot.

- Harry Potter, én tudom, ki vagy. Dumbledorenak nem szabad tudni rólad. Nem mondhatsz neki semmit…

Harry fejében visszhangot vert az utolsó mondat. Tehát Dumbledoreban nem lehet megbízni. Ez kissé megnehezíti a helyzetét, de ha itt nincs háború, akkor könnyebb dolga van. Nem gondolkozhatott sokáig, mert az igazgató megérkezett.

- Üdvözöllek barátaim. Minek köszönhetem a látogatásotokat?

- Dumbledore professzor. – biccentett Harry nyugodtan. Az okklumencia és legilimencia mestere volt, tudása még Voldemortén is túltett. Érezte a behatolást, de könnyen kirekesztette az igazgatót az elméjéből. Látta a szemében a megdöbbenést, amit szerencsére Piton félreértett.

- Albus. Nem akarlak zavarni, de fontos ügyben jöttem. Ez a fiú – lökött egyet Harryn, aki ettől elesett – nem az én fiam.

- Értem. Ez esetben azt javaslom, hogy kérdezzük ki.

Ezzel előhozott egy üveg Veritaserumot. Kérdőn nézett Pitonra, aki biccentett. Mielőtt bármit csinálhattak volna, Harry Fawkes mellé lépett, és beszélni kezdett.

- Nem itathatják meg velem. – A felháborodott tekintetek láttán magyarázni kezdett. – A törvény szerint a szülő vagy gondviselő beleegyezésével engedélyezett a szérum használata. Mivel azzal vagyok meggyanúsítva, hogy nem vagyok Piton professzor fia, ezért automatikusan kivonnak a felügyelete alól, és nekem nem lesz gyámom, ami azt jelenti, hogy amíg új gyámot nem találnak nekem, addig én szabadon dönthetek a sorsomról. Tehát nem egyezek bele a bájital használatába. – Beszéde után meghallotta Fawkes hangát. „ Igazad van, és ezt a mágia is észleli. Amit viszont senki sem tud az az, hogy ez esetben hatástalan marad a szérum. Ezt talán az előnyödre is válhat. Mert az biztos, hogy megitatják veled.”

És igaza lett. Mielőtt még észbe kaphatott volna, Piton és Malfoy mellette termett, lefogták, az igazgató pedig leöntött a torkán a Veritaserumot. Harry fulladozott, mert nem tudta rendesen lenyelni. Mire befejezte a köhögést, addigra érezte, hogy elkezdett volna hatni. Gyorsan rendezte, vonásait, és szeméből eltüntette a fényt.

- Mi a neved?

- Tobias Piton.

- Mikor születtél?

- 1980. július 31.

- Hány éves vagy?

- Tizenhat.

- Miért adod ki magad Tobiasnak?

- Nem adom ki magam. Én Tobias Piton vagyok.

Jelzett neki a szérum, hogy a hatás elmúlt, így újra rendezte a vonásait, és tettetett gyűlölettel nézett körbe.

- Apa, most nagyot csalódtam benned. Ha már hiszel nekem, akkor beszélhetünk. – kiviharzott az irodából. Lement egészen a bájitalmester lakosztályáig, és ott várt új családjára. Nem kellett sokat várnia, szinte rögtön utána jöttek a többiek is az igazgató kivételével.

- Bent mindent elmondok. – Szólt oda nekik, mielőtt Piton üvöltözni kezdett volna. Hirtelen megjelent egy könyv a kezében. Reménykedve ránézett, és mikor látta, hogy az a könyv az, jelentősen megkönnyebbült. Piton intett neki, majd bementek a lakosztályába.

Tágas nappaliban találta magát, amit sötétkék falak és fehér szőnyegpadló jellemzett. Jobb oldalon egy hatalmas szépen megmunkált kandalló állt, előtte egy ovális dohányzóasztal. Szélén két nagy sötétbarna bőrfotel, a kandallóval szemben pedig egy háromszemélyes kanapé fogadta az érkezőket. Az ajtóval szemben egy szűk folyosóra lehetett látni, ahonnan három ajtó nyílt. Baloldalon egy nagy étkezőasztal volt szintén sötétbarna színnel.

Személy szerint Harrynek nagyon tetszett ez a szoba. Talált még egy órát pontosan az ajtó mellett. Megnézte, és négy nevet talált rajta: Perselus Piton, Harry Piton, Draco Piton, Narcissa Piton. Mindegyik név az otthon feliratra mutatott. Piton mellélépett, megnézte az órát, majd gyanakvó pillantással illette Harryt.

Nemsokára Narcissa is előkerült. Észrevéve a feszült hangulatot, csak ennyit kérdezett:

- Mi történt drágám? – Perselus arca ellágyult a feleségére nézve. Hirtelen azt érezte, hogy bármivel meg tud birkózni.

- Ez nem Tobias. – Mutatott Draco Harryre. Harry végigfuttatta kezét a haján akaratlanul is felfedve a sebhelyet. Csak a többiek döbbent tekintetére kapott észbe. Tehát az itteni Harry nem esett áldozatul a halálos átoknak.

- Tobiasnak nem volt ilyen sebhelye. – hökkent meg Narcissa.

- De Tobias nem is élte túl a halálos átkot. De most nem ez a lényeg. Ha a ti drága Tobiasotokat keresitek, nem ártana megnézni a szobájában. – tette hozzá gúnyosan.

Draco azonnal elindult, és nem sokkal később döbbenten állt meg az oldalán Tobiasszal. Mindenki feszülten bámulta a két fiút. A különbség köztük csak a sebhely volt. Na meg a Piton gyereknek nem volt sápadt és beesett arca és a szeme is fekete színben pompázott. Csak Harry nézett ki nyugodtnak. De ez sem tartott sokáig, mert hirtelen megfájdult a sebhelye, és nem érezte a külvilágot.

A Roxfortban lépkedett, és elégedett volt, hogy végre sikerült áttörni a kastély védelmét. A Nagyterem felé tartott, ahonnan szörnyű sikolyokat lehetett hallani. Benézett, és látta, hogy azt a megmaradt maroknyi embert kínozzák hű szolgái. Dumbledore kínzását külön öröm volt nézni.

- Álljatok! – intett Luciusnak. – Öreg barátunk mondani akar valamit.

- Úgysem találod meg Harryt, Tom.

- Avada Kedavra. – Ez volt a jel, mire minden túlélőt megöltek.

Harry hirtelen egy teljesen más szemszögből látta a történetet. Már nem Voldemort szemével. Úgy látta, mint a merengőben. Külső szemlélőként állt. Voldemort bosszús volt, amiért Potter már megint megszökött, és ezt sok halálfaló kínzásával tudatta.

- Harry Potter bárhol is vagy, az elméd az enyémhez van kötve. Mostantól pokollá teszem az életed.

És Harry is érezte az átkokat. Minden átkot. És már hitt Voldemortnak. Az élete pokollá fog változni.

Perselus tért észhez elsőként a döbbenetből, de mielőtt számon kérhette volna a fiún a történteket, az hirtelen a homlokához nyúlt, majd összerogyott. Gyorsan felemelte a fiút – rémülten vette észre, hogy milyen könnyű -, és lefektette a kanapéra. Látszott, hogy hatalmas fájdalmai vannak, bár egy hangot sem adott ki. Perselus, Harry és Draco három órán keresztül próbálták valahogy felébreszteni a fiút, de nem jártak sikerrel. Fél óra múlva, mire kifogytak az ötletekből, Harry magától is felébredt.

Teste tűzben égett, minden mozdulat hihetetlen fájdalmat jelentett. Kinyitotta a szemét, és érezte, hogy minden ízében remeg. Látta a megkönnyebbülést a többiek arcán, ő meg igyekezett elnyomni a fájdalmat. Lassan kezdett kitisztulni a tudata, de a fájdalom nem akart szűnni.

- Kaphatnék egy bájitalt a Cruciatus utóhatásai ellen? – kérdezte erőtlen hangon. Draco már indult is, de mikor visszaért, az apja leszidta.

- Honnan veszed, hogy a fiú tudja, milyen bájital kell neki?

- Professzor, akkor szórjon rám egy Diagnosztikai Bűbájt. De nem sokáig maradok öntudatomnál, szóval kérem, siessen. – Piton valószínűleg kicsinálja majd a szemtelenségét, de most tényleg nagy fájdalmai voltak.

Piton gyorsan megcsinálta a bűbájt, és meglepte, hogy a fiú tényleg tudta, mi kell neki. Segített neki felülni, és megitatta vele. Harry érezve, hogy használ a főzet, ellazult, és lehunyt szemmel várta a kérdések kavalkádját.

- Ki vagy te? – sziszegte Piton. Harry beletörődötten sóhajtott.

- Harry James Potter. Apám James Potter volt, anyám Lily Potter. Mindketten meghaltak. És mielőtt közbeszólnának – elővette a könyvet – ezt kérem, olvassák el. – Tobiasra pillantott – Nem baj, ha ezt kölcsönveszem? – Mutatott a talárra.

- Dehogy baj. Nem maradnál nálunk éjszakára?

Harry körülnézett, és látta Piton gyilkos pillantását. Megrogytak a vállai, és bocsánatkérőn nézett mására.

- Szívesen maradnék, de engem nem látnak szívesen. – Ezt a mondatot sikerült úgy mondania, hogy mindenki elszégyellje magát. Látszott a fiún, hogy nem ez az első visszautasítása.

- Érdekes vagy. – Döntötte el Draco. – Apa kérlek, hadd maradjon velünk!

Látva fiai könyörgő tekintetét, Perselus kelletlenül rábólintott. Nem volt baja Jamesszel és Lilyvel, de ez a gyerek nem igazán hasonlított rájuk. Azt is látta, hogy most Potter igazat mondott.

Harry kimerülten hallgatta Draco csevegését Tobiasszal. Olyan érzése támadt, mintha mindig is ide tartozott volna. De az, hogy Piton nem kedveli őt… Harry csak remélni tudta, hogy nem lesz pokol az élete. Fájdalmat kezdett érezni. Először nem tudta, hogy miért, de aztán eszébe jutott a vízió és megtántorodott. Most már mindenki meghalt, aki a másik világhoz kötötte. Hirtelen robbant a testébe az eddig csillapított fájdalom. Megállt és hangosan zihált, próbálva úrrá lenni a fájdalmon.

Draco és Tobias látták, hogy Harry lemarad, majd hangosan zihálni kezd. De miért? Egymása néztek, és gyorsan eltámogatták új barátjukat az ágyig. Draco odaszaladt az apjához, aki a könyvet olvasta.

- Apa, Potter rosszul van.

- Mi történt? – kérdezte, s már rohant is.

- Nem tudom. Lemaradt, majd gyorsan vette a levegőt. Te jó Merlin! Elmúlt a főzet hatása.

- És nem adhatok neki újat, különben függő lesz. Sajnálom fiúk, de hosszú éjszaka elé néztek.

Eközben Harry nagyon igyekezett nem felkiáltani. Lehet, hogy az alvás segített volna, de ki tud így aludni?

Az éjszaka kínzó lassúsággal telt Harry számára, és valamikor hajnalban már nem bírta tovább. Ráborult a sötétség jótékony leple.

Bejegyezte: Luna dátum: 12:18

A Sors Ajándéka.....Prológus

Sziasztok! 
Csak így nagy bunkón szeretnék beállítani a testvérem Harry Potter fanfictionjával. Psszt! Severitus.
Fogadjátok szeretettel.

A Sors Ajándéka

Prológus

 

1. Prológus

1996. augusztus 1-jén a varázsló közösség lázasan olvasta az alábbi cikket a Reggeli Prófétában:

A háború első éve

Írta: Rita Vitrol

Ma van egy éve, hogy veszély fenyegeti a varázsló társadalmat. Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén egy évvel ezelőtt támadta meg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, ezzel robbantva ki a háborút. Az első támadást az első roxmortsi hétvégére ütemezték, hogy elkaphassák Harry Pottert. Ám a Kis Túlélő hősiesen küzdött, így nem tudtak elbánni vele a Halálfalók. A támadás azonban rengeteg áldozatot követelt. A legtöbben mugli születésűek voltak. A szörnyű támadás főleg első- és másodéves diákok és Harry Potter ellen indult. Azóta nem tudni semmit a Kiválasztottról. A veszély egyre nagyobb, és a Varázsvilág Hőse nincs sehol. Vajon még él? Ha igen akkor miért nem öli meg Tudjukkit? Talán behódolt neki?

Harry Potter felbőszülten hajította el az újságot. Nem értette magát. Minek olvassa ezt? Vitrol csak azt akarja elérni, hogy az emberek ne higgyenek benne. Minek hódolna be a szülei gyilkosának? Igen, ő ki akart állni Voldemort ellen. De Dumbledore… A vénember gyakorlatilag fogva tartotta a kastélyban. Elege volt belőle, de itt maradt, mert tudta, hogy a barátai hogy jártak, mikor elmentek a Roxfortból. Most már tényleg nem volt kiért harcolnia. Kezdte feladni. Mi értelme élni, ha senki sem szereti? Gondolataiba merülve haladt a könyvtár felé. Elgondolkozott azon, hogyan jutottak idáig.

Egy évvel ezelőtt a diákok lelkesen várták a roxmortsi hétvégét. Mindenki nagyon örült annak, hogy végre kimehetnek. Harry is boldogan hallgatta barátai fecsegését. Örült, hogy a közelgő háború ellenére is lemehet a kis faluba. Ekkor még nem is sejtettek semmit… Mikor leértek, még semmi szokatlan nem történt. A diákok élettel töltötték meg az utcákat. Aztán csak megtörtént. Rengeteg csuklyás alak tűnt elő a semmiből, és válogatás nélkül szórták mindenkire az átkokat. Rengetegen haltak meg. Harryre rámondták a sóbálvány- átkot, és oda állították, ahol a legtöbb gyilkosság történt. Nem tudta elfordítani a tekintetét. Végig kellett néznie, ahogy közel kétszáz gyereket kínoznak, és ölnek meg. És ő nem tehetett semmit. Ginny is ott volt. A lány sokáig kitartott, de ellenfelei megtörték. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy végig Harry szemébe nézett. Harry ekkor már nem üvöltött belül sem. Már nem akart élni. Szerelme elvesztésével egy időben kirekesztette a külvilágot. Nem érezte, hogy megkínozták. Nem emlékezett arra, hogy ki mentette meg. Csak a lelkébe maró fájdalom maradt.

Gyorsan kiszakította magát a múltból. De késő. A fájdalom tőrként hatol a szívébe eszméletlen súlyt hagyva. A veszteség érzete elgyengítette, és erőtlenül roskadt a könyvtár egyik székére. Sírni akart, de nem tudott. Soha életében nem sírt. Csak a barátaitól tudta, hogy megkönnyíti a lelket. De most a súly nem távozott a lelkéből, már nem tudta azzal nyugtatni magát, hogy a barátai itt vannak neki. Már ők is elmentek egy jobb helyre. Észre sem vette, hogy megállíthatatlan zokogásban tört ki. Az Elmúlt év összes elsíratlan könnyét elzokogta.

Dumbledore a könyvtárban sétált kedvenc könyvét keresve, mely a citrompor előállítását mutatta be, mikor meghallotta, hogy valaki sír. Amikor látta, hogy Harry az, majd megszakadt a szíve. Csoda volt, hogy idáig kibírta. Gyorsan elővett egy könyvet, amit mindig is kedvencének tartogatott, majd Harry vállára tette a kezét.

- Drága fiam. A barátaink elvesztése fájdalmas élmény. Jól jegyezd meg, amit most mondok. Csak akkor érzed igazán, hogy mennyire szereted a családodat, mikor ők már nincsenek veled. Ilyenkor az ember elgondolkozik azon, hogy mi lett volna ha… Örülök, hogy látlak sírni. Mert legyen bármennyire is szívfájdító másnak ezt látni, de a tudat, hogy a lelked könnyebb lesz tőle, örömmel tölt el. Adok neked egy könyvet. Olvasd el, és meglátod, hogy teljesen másképp fogod látni a világot.

- Köszönöm professzor!

A fiú álmélkodva nézett az idős mágus után. Egyértelmű volt, hogy fájt neki kedvenc diákját sírva látni. Mikor figyelmét a könyvre fordította volna, addigra az igazgató újra megjelent.

- Csak még egy dolog Harry. Nagyon fontos, hogy tudd. Érdekes dolog a sors. Bármennyi kínt is okozott már neked ez az élet ne felejtsd el, hogy a sors végül mégis megadja legnagyobb vágyadat. Ez a világ ugyan már nem tartogat számodra jövőt, de van egy hely, ami tele van számtalan lehetőséggel. Ne aggódj az itt történtek miatt. Meglásd, megkapod a szerető családot, mert megérdemled.

- Köszönöm igazgató úr!

Harry nem értette a ködös beszédet. Mi az, hogy van egy jobb hely, ahova mehet?  Lehet neki egyáltalán családja? Megérdemli? Ezek és hasonló kérdések záporoztak elméjében. A könyvet kezébe vette, és elment a klubhelységbe. Alig maradt néhány túlélő. A Roxfortba ugyan nem jutottak be a halálfalók, de a csatákban sokan életüket vesztették. Minden diák a griffendél klubhelységbe került. Ez volt legközelebb mindenhez. A klubhelység teljesen megváltozott. Már nem csak a vörös és arany színek uralták a teret. Minden ház színe keveredett. Ám a várttal ellentétben gyönyörű volt. Ezt a csodát a túlélők hozták össze. Minden szín ízléses volt. Melegség öntötte el Harry szívét, mikor körülnézett. De a fájdalom is ott tükröződött a szemében. Mert már csak egy maroknyi ember látja.

Harry gondolatai a túlélők körül keringett. Luna, Neville, Parvati, Padma, Anthony, Lisa Turpin, Pansy. Meglepő módon a Parkinson család átállt a háborúban. Időközben kialakult közöttük a bajtársiasság, de nem igazán álltak közel egymáshoz. Fájó gondolat, hogy hamarosan ők sem lesznek. Egyértelmű, hogy Harrytől várják a megoldást, de mit csinálhatna? Merlin szerelmére még csak tizenhat éves!

Visszagondolt arra az emberre, aki még kitartott mellette. Remus nagyon sokat segített Harryn. Mindig támogatta, és segített neki feldolgozni a szerelme és barátai halálát. Sokat köszönhetett neki. Már csak ő maradt neki. A mostani bevetésével kapcsolatban rossz előérzete volt. Érezte a zsigereiben, hogy valakik meg fognak halni. Csak ne Remus legyen az!

Luna komor ábrázattal állt Harry elé. Nem akarta ezt a hírt is megosztani szegény fiúval. Rossz híreket hozott. Ma a felderítő csapatot elfogták. Ketten életüket vesztették. A többiekről nincs hír.

- Szia, Luna. Tehetek érted valamit? – A lány szemében látható komolyság megrémítette. Nem szokott komoly lenni, kivéve… ha rossz híreket hozott.

- Szia, Harry. Attól tartok, rossz híreim vannak számodra. A mai felderítő csapatot elfogták. Ketten meghaltak.

- Kik azok? – Előre rettegett a választól. Mindenki feszült csendben figyelte őket. Ők sem tudták, hogy kik haltak meg.

- Kingsley és Remus. Sajnálom Harry.

Harry csak vállat vont. Nagyon fájt elveszíteni az utolsó embert, aki még szereti. Igaz, ott vannak a többiek is, de ők nem igazán a barátai. De Remus… Vele mindig beszélhetett. És most már ő sincs itt neki. Fájdalmas gondolatai közül eszébe jutott Dumbledore. A könyvtári beszélgetés. Mégis miért mondta ezt neki? Mire akart utalni?

- Talán Dumbledorenak igaza volt. Talán, még sincs jövőm ebben a világban. – motyogott. Nem gondolta, hogy Luna is meghallja.

- Nincs Harry. De tudom, hogy boldog leszel. Nem itt, nem velünk, de boldog leszel. És csak ez számít. Mi mind tudjuk, milyen, ha vannak szüleink. De te ezt sosem tudtad. A változó világban te egyedül maradtál. De van még egy esélyed. – Tekintete nem volt az az álmodozó, de nem is az a komoly. Olyan volt, mint aki tudja ezt…

- Tényleg? Mikor? Hol?

- Nem válaszolhatok. De jegyezd meg, hogy nem a külső alapján kell ítélni. Te is tudod milyen ez. Ne ess ugyanabba a hibába, amibe az emberek a szűklátókörűségük miatt szoktak.

Azzal otthagyta Harryt, aki felment az ágyához, és még egy nevet húzott ki a listájáról. Az utolsót. A listán ezek a nevek szerepeltek:

Lily Evans-Potter

James Potter

Ron Weasley

Ginny Weasley

Hermione Granger

Sirius Black

Remus Lupin

Nymphadora Tonks Lupin

Őket tekintette a családjának, és mindenki életét vesztette. Szegény Tonks épphogy összeházasodott Remusszal, máris elvesztették egymást. Egy varázslattal márványlappá változtatta a pergament, majd legszebb írásával belevéste a neveket. Az utolsó név alá még ennyit írt: Életüket adták, hogy mi élhessünk. Áldozatuk hatalmas, de a jóért tették. Ezen a márványlapon hőseink neve szerepel, kik értünk harcoltak. – Érezte, hogy a mágiája teljesíti akaratát, és felírja a hősök nevét, kik értük harcoltak.

Mikor végzett a felirattal, a lapot kirakta a nagyterembe. A lista kibővült, a nevek sokszorosukra szaporodtak. Minden név azoké, akik meghaltak a háborúban, és a jó ügyet szolgálták. Kiakasztotta a falra az immár hatalmasra nőtt emlékművet. És gondoskodott róla, hogy onnan többé senki sem fogja tudni leszedni.

Reggel a tanárok értetlenül meredtek az egész falat beborító márványkőre. McGalagony professzor közelebb lépett, elolvasott néhány nevet és az utolsó sorokat. Tudta, hogy Potter csinálta. Ez az ő kézírása, de sosem volt ilyen tehetséges átváltoztatástanból. Lehet, hogy a fiúban több van, mint amit a tanórákon mutatott?  Végül ennyit szólt:

- Minden tiszteletem Mr. Potteré. Ez nagyon szép munka. És ő az egyetlen, aki ilyen méltó módon emlékezik meg a hősökről. – Utolsó mondata közben nem kevés szemrehányással nézett Albusra. Az a vén kecske mindig adott a külsőségekre. De az elesettekre sosem gondol. Alig meglepő módon a világ leghatalmasabb fehér mágusa figyelemre se méltatta.

- Szerintetek meddig maradunk itt? Az életben?

- Nem tudom Pomona. Nem tartunk ki sokáig. Voldemort bármikor betörhet a kastélyba. Mi innen nem kerülünk ki élve.

Súlyos csend ereszkedett közéjük. Időközben a diákok is megérkeztek, és hallották az utolsó mondatot. Már egy ideje sejtették, hogy nem jutnak ki élve, de ez így kimondva mégis túl valóságos volt. Pansy elsírta magát. Őt követték a Patil ikrek. Harry szomorúan figyelte őket. Ő is félt. Már nem tudott hinni. Az este mindenki számára a reménytelem küzdelemről szólt.

Eszébe jutott a könyv, amit Dumbledore adott neki kölcsön. Gyönyörű mélykék borítóján arany betűkkel állt a cím: A világ másik oldala, avagy létezik párhuzamos univerzum? – kinyitotta és olvasni kezdte.

Korunk varázslói és boszorkányai szerint lehetséges egy párhuzamos univerzum létezése. Sokan próbáltak már a múltba visszamenni, esetleg a jövőben élni. Érdekes módon mégsem merte senki megkockáztatni az univerzum elhagyását. Azon kevesek, akik megpróbálkoztak vele vagy nem tértek vissza, vagy holtan találták őket. Ez a tizenkilencedik századig el is kedvetlenítette az érdeklődőket. Egy érdekes elmélet szerint ehhez az átjáró egy úgynevezett második esély. Azoknak nyílik meg, akik már minden reményüket elvesztették egy boldog életre. Az, hogy hány ilyen világ létezik egyelőre ismeretlen. Amit biztosan tudunk az az, hogy még senkinek sem sikerült varázslattal átjutni. Egy fiatal férfi Tom Denem még a legsötétebb mágia használatával sem tudta felfedezni ezt az izgalmas világot.

Legfőbb kérdés: vajon mi vár ott ránk? Nagy valószínséggel egy hasonló világ, ahol a személyek tulajdonsága változó. Az egyensúly fenntartása érdekében a leggonoszabb, és a legtisztább szívű emberek maradnak önmaguk. A jellemekben apró változások mehetnek végbe. Fontos tudnivaló: ha önnek mégis sikerülne ez az utazás, akkor se veszítse el önmagát, mert az végzetes lehet!

Egész nap a vastag könyvet bújta. Érdekes olvasmány volt. Azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy van-e párhuzamos univerzum. Ez beindította Harry fantáziáját. Tényleg van párhuzamos univerzum? Vajon ott milyen lenne? Élnének a szülei? Ott is lenne háború? Vajon Voldemort élne? Ezekkel a kérdésekkel hajtotta álomra a fejét.

Álmában a családja gyűrűjében találta magát. Az anyja énekelt neki, és az apjával kviddicseztek. Ő meg boldog gyerekként élvezte, hogy családjával lehet. Reggel felébredve a szülei hiányának súlya eddig soha nem látott mértékben érződött. Beletemetkezett a könyvbe, hogy elfeledje bánatát. Tudta, hogy ez nem megoldás, de egyelőre segített. Három napon keresztül olvasta a könyvet. Nagyon sok érdekes részt talált benne.

 A végén egy verset talált. Meglepődött, mert ezt eddig nem is látta, pedig háromszor átlapozta a könyvet. Eredetileg nem akarta elolvasni, de mint már annyiszor, most is a kíváncsiság győzött. Kiütéssel.

Ki– e verset olvasod,

Túl vagy a legtöbb rosszon.

Fájdalmad hatalmas, de segítek,

Egy második esélyt engedek.

Figyelj jól, mert megeshet,

A boldogság onnan jön, hol nem keresed,

Végy figyelembe minden esetet.

És a legfőbb vágyad megleled.

A vers fájdalmas emlékeztetője volt annak, hogy neki, már sosem lesz családja. Hirtelen kitört belőle a zokogás. Mindenkit siratott. Akik elmentek, és akik maradtak nélkülük e kegyetlen világban. A sors nem akarja megadni neki a boldogságot. Mégis miért? Miért pont ő? Mit vétett ellenük? A világ ellen? Volt egyáltalán valaki, aki őszintén szerette?

Kisírt szemekkel hajtotta álomra a fejét… Utolsó gondolata mégis az volt, ami a könyvben szerepelt. A Második Esély kapuja. Neki járna egy második esély? Őszintén nem hitt benne.

Különös érzése volt. Úgy érezte, ezt sosem fogja elfelejteni. Mintha zuhanna. Egy örökkévalóságig zuhanna a mélybe. És nem lát semmit. Azt se tudja, hogy mi történik vele. És kellemes volt a feketeségben zuhanni… És 1996. augusztus 23-a éjszakáján Harry Potternek sikerült eljutnia az ismeretlenbe.

  A következő fejezet ezen a héten várható :)

Admint Keresünk

Sziasztok! 

Admint keresünk! Olyan valakit keresünk, aki teljes értékű tagja szeretne lenni a csapatunknak.  Feltételek? Csak egy. Ha belekezdesz, csináld komolyan. Az olyan személyek akik csak azért akarnak adminok lenni, mert az olyan menő, kérem kíméljenek. Bármit meg lehet velem beszélni. Ide adminként egy bizonyos szintig bármit feltölthetsz. Fanfictiont, saját történetet, bármit. 
De ha esetleg akad valaki, aki csak egy (vagy több) történetét szeretné ide feltölteni, de nem szeretne a csapatunk tagja lenni, jelezheti itt kommentben, az e-mail címemen: Koska.Bianka15@gmail.com

Köszönettel: Luna

Bemutatkozunk

Bemutatkozunk

Röviden bemutatkoznak a lassan gyarapodó adminok. Több okból kifolyólag is. Némileg illendőségből, hiszen mégse legyünk bunkók ;) Másrészt azért, hogy lássátok, mi is csak emberek vagyunk, mi is hibázhatunk. Így még a blog nyitásának napján szeretnék tőletek két dolgot kérni: türelmet és kitartást. Türelmet kérnék ahhoz, hogy belelendüljek a blog írásba, kitartást szeretnék kérni, mert az oké, hogy így az elején nem tetszik, de kérlek pár hét vagy hónap múlva, ha érdekel, nézz vissza a blogra.

Azért indítottam ezt a blogot, mert imádom Harry Potter világát, de J.K.Rowling nem volt gondolatolvasó. Már évek óta írom a saját ki fanfictionjaimat, mindenféle oldalon és néven, de most úgy gondoltam összegyűjtöm őket. Nem csak azért, mert sok van és szeretném őket egy helyen látni, hanem azért is mert, rengeteg olyan történetem van, ami a legtöbb oldal szabályainak nem felel meg. (Nyugi. Az összes történet találkozott bétával :) )
Na jó, akkor kezdjük is!

Sziasztok! 
A blogon a Luna nevet használom, de valójában Biankának hívnak. Lassan tizenhatodik éve vagyok a drága levegő és az édesvíz pazarlója. Imádok írni, nem csak fanfictionoket hanem saját magam által kitalált történetet is, melynek szintén tervezek egy blogot, ha ez már sínre kerül. Nem rég kezdtem tanulmányaimat egy közgazdasági szakközépiskolában. Hobbim az írás mellett a lovaglás és a rajzolás. Itt egy kép rólam: Nem a legjobb, de nem szeretem ha fényképeznek, így az a csoda ha egyáltalán van rólam ké8(p.

                                                                     (Ez a kép :')
                           Ha esetleg valakinek lenne kérdése, szívesen válaszolok :)